A Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia (Szeged) által szervezett Tudásakadémia Tanulmányi Versenyén Történelem tantárgyból vett részt iskolánk tanulója. A versenyen a tanulónak a feltett kérdéseknek kellett utána járnia, így minden egyes feladatlap megoldása sok kutatómunkájába került, ezzel is elősegítve a történelem tantárgy iránti elhivatottságot, valamint tudás és ismerete szintjének elmélyülését, annak bővülését.

A verseny hat írásbeli levelezős fordulóból állt, melyek közül az első félévben három forduló lebonyolítására került sor. A 8. osztályosok kategóriájában Zvolenszki Noémi vett részt, aki az első félévben maximálisan megszerezhető 42 pontból 42 pontot szerzett, ezzel mindhárom fordulót és az első félévet is hibátlan eredménnyel és Arany Minősítéssel zárta.

A második félévben szintén három forduló lebonyolítására került sor. A 8. osztályosok kategóriájában Zvolenszki Noémi vett részt, aki a második félévben maximálisan megszerezhető 42 pontból 42 pontot szerzett, ezzel mindhárom fordulót és a második félévet is hibátlan eredménnyel és Arany Minősítéssel zárta.

A második félévben megrendezésre került a Verseny Megyei Döntője is, melyen Zvolenszki Noémi ugyancsak hibátlan eredménnyel vett részt, ezzel megszerezve a Megyei Első helyezést és kivívta részvételét az Országos Döntőn, melyen csupán egyetlen feladatban hibázott, ezzel megszerezve az Országos Tizedik helyezést.

Felkészítő tanára Jancsovszki Máté, iskolánk történelem-földrajz szakos tanára volt. Csak Gratulálni tudok Neked az elért eredményhez! Bebizonyítottad, hogy a kitartó munka mindig meghozza gyümölcsét!