A 2020-as évet iskolánk hagyományaihoz híven ismét a hetedik osztályos tanulók búcsúztatták. Az adventi gyertyagyújtás november 27-én kezdődött és december 18-ig minden pénteken a nagyszünetben, a járványhelyzetre való tekintettel az udvaron valósult meg, külön az alsó és felső tagozatosoknak.

Az első alkalommal szó esett a koszorú készítés hagyományairól Baráthné Juhos Emese szervező pedagógus jóvoltából.  A remény gyertyáját református lelkipásztor urunk prédikációjával ünnepeltük. Mikita Magdolna hitoktatónk beszélt az öröm gyertya üzenetéről. Mindhárom alkalommal egy-egy diákunk és Bálint Brigitta pedagógus asszisztens kolléganőnk elszavalt egy-egy verset.

A téli szünet előtti pénteken igazgató úr köszöntője után, a szeretet gyertyáját kibővített pásztorjátékkal ünnepeltük meg, a betlehemezés hagyományainak felelevenítésével. Iskolánk énekkara és Jancsovszki Máté kolléga karácsonyi verse is emelte az ünnep fényét. Ekkor került sor a Legyesbényei Gyermekekért Alapítvány által meghirdetett rajz, irodalmi, történelmi pályázat eredményhirdetésére is. Minden pályázó tanuló értékes könyvjutalmat kapott.  Az ünnepre hangolódva, meghitten búcsúztunk el egymástól.

Baráthné Juhos Emese of.