A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én törvénybe iktatta a nemzeti összetartozás napját, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap megtartását.

 

 

Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság…”

 

Június 3-án iskolánk hetedik osztálya ünnepi műsor keretében emlékezett meg erről a napról. A műsor után a felső tagozatos osztályok csoportokat alakítottak, és egy játékos vetélkedőn adtak számot tudásukról, amely Erdély történetéhez és földrajzához kapcsolódott. A korábban Erdélyben járt hetedikesek segítették a csoportok munkáját. A feladatokat legjobban megoldó csoportok elismerésben részesültek.