93 évvel ezelőtt a versailles-i Trianon-kastélyban aláírták az első világháborút Magyarország számára hivatalosan is lezáró békeszerződést, amely a legmeghatározóbb eseményeknek az egyike a magyar állam és nemzet történelmében.
Ezzel jutott érvényre a háborúban győztes Szövetséges és Társult Hatalmak döntése, amivel a történelmi Magyarországot feldarabolták.
Amikor 1456-ban III. Callixtus pápa Imabullájában elrendelte Európa országainak, hogy buzdításul húzzák mindenhol meg a harangokat és imáikkal segítsék lelkileg a magyarokat a rájuk törő oszmán-törökkel szemben, mindenki értünk, magyarokért aggódott: hazánk egységéért, területi szuverenitásáért, nemzetünk kitartásáért.
Öt évszázaddal később, a XXI. századi európai harangok némák. Nem buzdítanak, nem bátorítanak. Csak hallgatnak.
A június 4-i déli harangszó zúgása, a gyártelepek megszólaló szirénái és a borongós őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentette. Elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat, a kincses Kolozsvárt, a Székelyföldet, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ezen a napon hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert.
Elszakítani elszakíthattak bennünket, de szét nem választhatnak!