Közlemény a 2019/2020-as nevelési évre történő óvodai beiratkozásról
Az óvodai beiratkozást és felvételt A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban Nkt.) 49.§-a, illetve A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.(VIII.31.) EMMI – rendelet 20.§-a szabályozza. Az Nkt. szerint az óvodai felvétel, illetve a gyermek átvétele más intézményből jelentkezés alapján történik. A szülő viszi el gyermekét az óvodába beiratkozás céljából. A felvétel vagy más intézményből történő átvétel folyamatosan zajlik, de minden évben meghirdetik az óvodák fenntartói egy bizonyos időpontban a beiratkozást. Ennek értelmében.
START munkaprogramok
Három pályázat során, indítottuk programokat, az idén is március 1-én. Mezőgazdasági, építési, közút program keretében foglalkoztatunk közel 60 főt. A belügyminisztériumtól kaptuk a képen látható ikergarázst, mely raktár funkciót tölt be. Építőanyagot, szerszámokat, gépjárműveket tárolunk benne, köszönet a minisztériumnak ezért.
Továbbá lehetőségünk nyílt egy furgon vásárlására is 100%-os központi támogatással.
A program a korábbiakhoz hasonlóan egy évig tart.
Konferencia Legyesbényén
2019. március 6-án választási körzetünk összes polgármestere tartott megbeszélést a helyi kastélyban. Jelen voltak még az országgyűlési képviselő úr és pályázatírók.
Találkozó témája: Magyar Falu programmal kapcsolatos pályázatok megbeszélése és a szükséges tennivalók egyeztetése.
Az első negyedévben várhatóan három-négy pályázat lesz kiírva az önkormányzatok számára.
Választás 2019
Megjelent a település lapjának ünnepi kiadása
Itt tudja letölteni:
LETÖLTÉS