Adománygyűjtés ünnep előtt

kezikonyvKarácsony előtt nagyon sok ember, cég , szervezet gyűjt adományokat a szegények számára. Bizonyára többségük hitből, meggyőződésből teszi, sokaknak esetleg csak a lelkiismeretük szólal meg. Ami szomorú, hogy mindez csak karácsonykor jut eszébe sok embernek, pedig az év 365-napból tart. Az is elgondolkodtató, hogy sokan ezt lomtalanításra használják, sérült játékokat, ruhákat, pár nélküli cipőket tesznek az ajándékdobozokba. Legyesbénye, feltehetőleg többi önkormányzat is, az év minden napján segít a rászorulóknak. Gyakorlatilag egész életünk ezzel telik, de ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen ez a kötelességünk, és ezért vagyunk Sok ismerőst az is felháborít, hogy híres, gazdag emberek úgy adományoznak, hogy nem adnak semmit. Licitálásra kínálnak fel többnyire értéktelen tárgyakat, mások zsebébe turkálva, és a befolyt összeg megy a rászorulóknak. A tökéletes megoldás az lenne, ha végre politikai kiegyezésként minden oldal, minden képviselő összefogna, és egy átfogó komoly munkahelyteremtéssel igazi munkához juttatnák az arra rászorulókat. Addig míg ez a társadalmi kiegyezés meg nem történik, remény sincs sok ember számára a tisztességes életre, és a boldog mindennapokra.

Hlivják László
polgármester
Legyesbénye,2017.12.11.

2019 11.29 logo

Magyar Falu Program

magyar falu program logo 1x1

Keresés

Vállalkozások

Bénye-lak


Annabella rendezvényszolgálat