Szinte a megalakuló szakköri foglalkozás után meseíró pályázat felhívására lettünk figyelmesek. A budapesti Emese Kis Csillaga Alapítvány Gombolyítsuk együtt a mese fonalát címmel meseíró versenyt hirdetett.

A verseny feltétele az volt, hogy a tanulók a meséket hagyományos, népmese stílusú megfogalmazásba írják. A verseny szervezői megadták, hogy kik legyenek a mese szereplő és milyen régies, tájnyelvi kifejezések szerepeljenek a mesében.

Mindezeket figyelembe véve lázas munkába fogtunk. Szabó Evelin, Putnoki Liza, Zvolenszki Milán és Jantek Márk meséit küldtük el Budapestre, de írtak mesét még Kertész Klaudia és Török Andrea is.

A napokban megkaptuk az értesítést, hogy Zvolenszki Milán meséje elnyerte a bírák tetszését és különdíjjal jutalmazták. Árpád kori mondák címmel postán juttatták el ajándékát.

Milán győztes meséje (kiemelve a megadott szereplők és kifejezések):

 

Zvolenszki Milán (6.o): A juhász szerencséje

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy fiatal juhász. Egy kis falu menti patakon akarta átvinni a nyáját, amikor meglátta a bírót. (Hiszen tudni illett, mikor jött a bíró, akkor meg kellett hajolni.) De szegény pásztor! Bukjon le a víz alá? Mit volt mit tenni, leguggolt a patakba.

– Ki bujkál előttem? – kérdezte a bíró.

– Jaj, mi lesz velem? – gondolta a juhász, és közben kékült-zöldült, reszketett, mint a nyárfalevél.

– Tüstént jöjjön elő a vízből!

A pásztor kijött, a bíró pedig egy husánggal elűzte a faluból, a nyáját meg elvette.

A juhász betért egy sűrű, sötét erdőbe. Egy óráig barangolt, végül eltévedt. Leült egy kőre, és gondolkozott. Egyszer csak hallja:

– Beee! Beee!

– Báránykám, te vagy az?! – örvendezett a juhász, hogy ezt az egyet meglátta. A fehér báránykája volt. Csupa kosz és falevél, ütés nyomok is voltak rajta. A vak is láthatta, hogy nehezen szabadult meg a bírótól. Mentek tovább, de nini, ki állt előttük? Egy vasorrú bába.

– Ha át akarsz kelni a sűrű erdőn, akkor fizess egy aranypengőt!

– De nekem nincs.

– Akkor válassz három láda közül, amiben szellemek laknak! Ha a jót választod, az átsegít, de ha a rosszat, akkor vége az életednek.

Nézi a pásztor, melyik lehet a jó. A bárány odament, és a fülébe súgta:

– A középsőt válaszd, gazdám!

– A középső az – feleli a juhász.

Erre kiszállt a jó szellem, és átadott egy varázsgyűrűt.

– Kérj tőlem bármit, de csak háromszor!

– Köszönöm. Hogyan jutok ki az erdőből?

– A hétfejű sárkány útján.

A fiú megszeppent, de először még arra kérte a szellemet, hogy a bárány is maradhasson mindvégig mellette. A szellem teljesítette kívánságát.

Mentek, mendegéltek tovább, mígnem egy hídhoz értek. A hídon egy róka ült. Tisztességesen köszöntötték.

– Mit keresel itt, te legény? – kérdezte a róka.

– Átkelek ezen a hídon – felelte hetykén.

– Én átengedlek, de először mondd meg a nevemet.

Leült a juhász, hogy gondolkozzon. A bárányka hirtelen előtúrta a tarisznyából a varázsgyűrűt. Így attól kért segítséget.

– Varázsgyűrű, mondd meg nékem, mi a róka neve?

– Vörös Marci.

– Na, tudod már mi a nevem, pásztor? –kérdezte a róka.

– Te vagy a ravaszdi Vörös Marci!!!

Csodálkozott a róka, hogy a juhász meg tudta mondani a nevét, és a fiú átkelt a hídon.

Tovább ment mendegélt, aztán átkelt egy mocsáron, megmentett egy csapat vándormadarat és átjutott a farkasokon is.

Egyszer érzi, hogy reng a föld a lába alatt. Ott állt előtte a nagy hétfejű sárkány. Úgy hanyatég vágódott csodálkozásában, hogy három itatós cseber vizet mind ráöntött a báránykája, mégsem tudott feleszénkedni. Miután felkelt, elővette a varázsgyűrűt, és megkérdezte tőle:

– Hogy lehet legyőzni a sárkányt?

– Csókold meg háromszor!

Nem félt a juhász, odament, és háromszor megcsókolta a szörnyeteget. Halljatok csudát, mert mikor megcsókolta, átváltozott egy gyönyörű leánnyá.

– Köszönöm, juhász, hogy megmentettél!

– Most már, gyűrű, mondd meg nékem, hogyan jutunk ki?

– Menjetek dél felé, és ahol legel a nyájad, ott megtalálod a boldogságot.

A juhász és a leány hazaértek a legény falujába, nagy lakodalmat csaptak, gazdagon éltek, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.