Nagy örömmel értesültünk arról, hogy iskolánk az idei tanévben is elnyerte azt a megtisztelő jogot, hogy részt vehet a Napközi Erzsébet-tábor programban. Ennek megfelelően az alsó és felső tagozaton az előzetes felmérés alapján húsz, valamint tizenhét tanuló jelentkezett és vett részt az öt napos Napközis Erzsébet-táborban 2020. június 29. és 2020. július 03. között. Az alsó és felső tagozaton a programok megszervezését és lebonyolítását, valamint a tanulók felügyeletét Batóné Büstyei Andrea és Horváth Andrea, valamint Jancsovszki Máté és Csákiné Borbély Mónika látták el. A tanulók számára a programok mellett napi négyszeri étkezési lehetőséget is biztosítottunk. A program tematikájának megfelelően a hétfői napot a gyülekezőt követően higiéniai oktatással kezdtük, ahol a tanulók egy rövid, de annál izgalmasabb és tartalmasabb videót tekintettek meg az alapvető higiéniás szabályokról, azok alkalmazásáról, valamint fontosságának szerepéről. Ezt követően a délelőtt további részében csapatépítő és önismereti játékokon vettek részt a tanulók. A délután folyamán az iskolából kiindulva gyalogtúrán vettünk részt a bekecsi Nagy-hegyi tanösvényen, ahol a tanulók megismerkedhettek a helyi flórával és faunával. A keddi napon a tábor területén vehettek részt a tanulók kézműves foglalkozásokon, ahol kulcstartókat, nyakláncokat és karkötőket készítettek több féle technika megismerésével, például az ötujjas fonás, apró kis pamutállatkákat alkottak, valamint dekupázs technika alkalmazásával készítettek ceruzatartót, virágcserepet vagy perselyt.  A délután folyamán az iskolából kiindulva kiránduláson vettünk részt a legyesbényei Fúló-hegyen, ahol a tanulók tovább bővíthették ismereteiket a helyi flórával és faunával kapcsolatban. A szerdai napon iskolánkból kiindulva átsétáltunk a bekecsi lovastanyára, ahol a délelőtti órákban a tanulók megismerkedtek a lovasiskolával, megtekintették az itt található állatokat és azok környezetét, kipróbálhatták az állatgondozás módszereit, míg a délutáni órákban részt vehettek egyéni lovagláson, etethettek háziállatokat, valamint kipróbálhatták a hagyományos népi játékokat. A csütörtöki napon buszos kiránduláson vettünk részt Tokajban, ahol sétálás közben megtekintettük Tokaj belvárosának nevezetességeit, kirándultunk a Finánc-dombi kilátóhoz, majd séta-hajókáztunk a Bodrogon, a délutáni órákban fagylaltozást követően sétáltunk a Tisza és a Bodrog partján, játszottunk a közeli játszótéren, valamint a hazaindulást megelőzően városnéző körúton vettünk részt a helyi kisvasúttal. A pénteki zárónap délelőttjén a tanulók az iskolai környezet szépítésében vettek részt, ahol a Tudás kertjének ápolásába segítettek be, valamint megismerkedtek a különböző gyógynövényekkel és azok begyűjtésének technikáival. A délutáni órákban a tanulók sor- és váltóversenyeken vettek részt, gyümölcs- és zöldségsalátát készítettek, valamint rajzos élménybeszámolót készítettek az együtt eltöltött hétről. A programot iskolánk igazgatója, dr. Szepesi Nándor zárta rövid, de annál kedvesebb beszédével, ahol megköszönte a diákoknak a fegyelmezett és az igencsak aktív részvételt, továbbá a program minden szervezőjének és lebonyolítójának áldozatos munkáját, valamint kellemes nyári időtöltést és pihenést kívánt mindannyiunknak. Mint a program egyik szervezője és résztvevője nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy a tanulók nagyon jól érezték magukat az együtt eltöltött öt napban, hiszen a programok változatosak és tartalmasok voltak, mindemelett pedig sok új élményt is nyújtottak, hiszen sok tanuló először járt életében Tokajban, ült lóra vagy utazott hajón, valamint a gyerekeknek a közel három hónapos járványügyi vészhelyzetet követően nagyon jól esett ismételten találkozniuk egymással.

Jancsovszki Máté