A Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia (Szeged) által szervezett Tudásakadémia Tanulmányi Versenyén Történelem tantárgyból vettek részt iskolánk tanulói. A versenyen a tanulóknak a feltett kérdéseknek kellett utána járniuk, így minden egyes feladatlap megoldása sok kutatómunkájukba került, ezzel is elősegítve a történelem tantárgy iránti elhivatottságukat, valamint tudásuk és ismereteik szintjének elmélyülését, annak bővülését.

A verseny hat írásbeli levelezős fordulóból, valamint egy megyei és egy országos fordulóból állt. A 7. osztályosok kategóriájában Kertész Klaudia és Radics Bianka vettek részt, az elérhető maximális 132 pontból 129-129 pontot szerezve, míg a 8. osztályosok kategóriájában Nagy Richárd vett részt, aki a maximálisan megszerezhető 132 pontból 131 pontot szerzett. Ráadásul a megyei és az országos fordulót is mindhárom tanulónk hibátlan eredménnyel zárta. Ezzel mindhárom tanulónk, mind az első, mind a második félévben Arany minősítést kapott teljesítménye elismeréseként. Felkészítő tanáruk Jancsovszki Máté, iskolánk történelem-földrajz szakos tanára volt. Csak Gratulálni tudok Nektek az elért eredményhez! Bebizonyítottátok, hogy a kitartó munka mindig meghozza gyümölcsét!