Bizonyára sokan nem is tudják, hogy 120 évvel ezelőtt született, és 50 évvel ezelőtt halt meg Fekete István. Mi sem tudtuk. A véletlennek köszönhetően a múlt héten olvastunk részletet A koppányi aga testamentuma című regényéből, és a hozzá tartozó feladatokból derült ki számunkra, hogy szombaton lesz a születésének az évfordulója, mivel 1900. január 25-én született az író. Így azt a hetet Fekete István emlékhétté nyilvánítottuk a 3-4. osztályban. A hét folyamán az egyik nap megnéztük a regény alapján készült filmet, egy másik alkalommal diafilmen a Vukot, majd január 24-én pénteken a könyvtárban további ismereteket szereztünk róla, és a műveivel is foglalkoztunk egy keveset.

Az emlékhetet január 27-én hétfőn zártuk, amikor az előző héten „tanultakból” egy kis vetélkedőt szerveztem a tanulóknak. 4 fős csapatokat alakítottak a gyerekek, akiknek 6 játékos feladatot kellett megoldani. Nagyon szoros volt a verseny, amit végül két csapat nyert meg, holtversenyben, mivel a villámkérdésekre is olyan ügyesen válaszoltak, hogy végül úgy döntöttem, két első helyezést hirdetek.

A nyertes csapatok tagjai: Goda Gréta, Payer Amanda Irén, Setét Szintia, Szabó Norina Regina 3. osztályos tanulók, illetve Dolányi Amanda Natasa, Putnoki Arabella Boglárka, Radics Jázmin és Szilvási Beáta 4. osztályos tanulók. Nekik is, és a többi csapat tagjainak is szívből gratulálok!

Remélem, hogy az emlékhét után sok gyerek fejében megmarad Fekete István neve, műveinek címe, és talán lesz, aki általa kap kedvet az olvasáshoz!

                                                                                  Virág Zoltánné