Idén először kaptunk meghívást, hogy részt vegyünk az Erdőbényén megrendezésre kerülő olvasottsági versenyen. Csukás István regényét, A téli tücsök meséit kellett a gyerekeknek elolvasniuk, majd a megértést különböző játékos feladatokon keresztül bizonyítaniuk.

Nagy lelkesedéssel olvastuk a gyerekekkel a könyvet, és mivel többen jelentkeztek a versenyre, egy kis írásbeli feladatsorral választottam ki azt a 3 főt, akit végül a versenyre neveztem.

A csapatversenyben nagyon ügyesek voltak a lányok, a legtöbb feladatot hibátlanul, vagy 1 pont vesztéssel oldották meg. A totó és a puzzle fogott ki rajtuk egy kicsit, ennek ellenére jó helyen végeztek.

Én nagyon büszke voltam, vagyok rájuk, hiszen a legtöbb csapat negyedikes tanulókból állt, a mieink mégis eredményesen szerepeltek, hiszen több csapatot megelőztek. Remélem, jövőre dobogós helyen fogunk végezni!

Virág Zoltánné

osztályfőnök