2018. június 25-30. között Károlyfalván és Tokajban táboroztunk a hetedikes és ötödikes gyerekekkel. A program nem öncélú kikapcsolódást biztosító lehetőség volt, hanem egy új modellprogram, amely hosszú távon megalapozhatja az informális és nem formális tanulási folyamatok megjelenését és beágyazódását a formális oktatás rendszerébe.

A közlekedési programok felépítése jó alapot adott a feladatokhoz, néhány helyen volt szükséges annak módosítása. A kiegészítő feladatok, programok sem voltak öncélúak, közvetve és közvetlenül kapcsolódtak a hét tematikájához. A ráhangolódás, bizalmi játékok, saját tapasztalatok elmondása után oktató segítségével került megerősítésre, vagy hangzott el új ismeretként a kerékpározással kapcsolatos közlekedési szabályanyag. Bár az időjárás nem mindig kedvezett nekünk, a gyakorlatban is kamatoztattuk a már meglévő, vagy újként megszerzett közlekedési ismeretünket, ezzel is rutinunkat erősítve. Tokaj városát bejártuk kerékpárral, értékeltük, elemeztük a közlekedési szituációkat. Sárospatakon gyalogosan tettük meg mindezt. A tábor végén KRESZ pályát építettünk, és egy versennyel, ill. egy megbeszéléssel, értékeléssel zártuk a programot.

Megismertük Károlyfalvát, voltunk moziban Sátoraljaújhelyen, táncolni tanultunk, strandoltunk, Sárospatakon megtekintettük a néhány éve feltárt ágyúöntő műhelyt, Tokajban meglátogattuk a Világörökségi Bormúzeumot. A halmaji gyerekekkel, akikkel együtt táboroztunk, új barátságok köttettek. A tábort péntek este egy zenés, táncos összejövetellel zártuk.