2015. június 5-én Pedagógusnapot tartottunk a település Borházában. Az ünnepi rendezvényre az óvoda és az iskola pedagógusai, dolgozói voltak hivatalosak.

Szepesi Nándor intézményvezető gondolataival köszönetet mondott a nap mint nap a gyerekek neveléséért és oktatásáért fáradozó kollégáknak. Kiemelte, hogy a pedagógushivatás az egyik legszebb foglalkozás, a maga nehézségeivel, kihívásaival együtt. Fontosnak tartotta hangsúlyozni a tanári példamutatást, a pozitív szemléletű jövőbetekintést és megköszönte a szenvedélyes lelkesedését a kollégáknak. A köszöntő után az óvodások és iskolások adtak ünnepi műsort. Domán Miklósné az óvoda vezetőjeként csatlakozva igazgató úrhoz, dicséretével és hálájával halmozta el a jelenlévő kollégákat munkájuk elismeréseként. A program korábbi emlékek felelevenítésével, beszélgetéssel folytatódott tovább. A rendezvény megszervezéséért és a vendéglátásért köszönetünket fejezzük ki községünk önkormányzatának és az óvodának, valamint a műsorok előadásáért és felkészítéséért a gyerekeknek és a kollégáknak.