A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás által elnyert, TÁMOP – 5.2.3. A- 12/1- 20012- 0008 "Eséllyel a jövőbe" – Gyermeksegély a szerencsi kistérségbe című pályázat keretében létrejövő közösségépítő nyári táborban vehettünk részt Simán, 2014. július 14 – 20, valamint augusztus 4-10 között. Iskolánkból 10 gyermeket vihettünk magunkkal.

A tábor célja az volt, hogy a különböző településekről érkező gyerekek megismerkedjenek egymással, barátságok szövődjenek.

A hét Vártúrával kezdődött Szerencsen. Itt megismerkedtünk a Rákóczi vár történetével, majd korhű ruhába öltözve bebarangoltuk a vár különböző részeit. Megismertük a gyermek- illetve felnőtt könyvtárat, részt vettünk kézműves foglalkozáson, kaptunk limonádét és helyben sütött kürtős kalácsot. Sőt, még egy esküvőt is eljátszhattunk a Lovagteremben.

Élményekkel gazdagon ülhettünk fel a buszra, ami elvitt minket Simára. Kezdetét vette egy nagyon jó hangulatú, színes programokban bővelkedő hét.

Minden nap egy frissítő reggeli tornával kezdődött, amin miden táborlakó szívesen vett részt. A gyerekeknek nem volt idejük unatkozni, sok program közül választhattak. Lehetőségük volt focizni, kosárlabdázni, tollaslabdázni, trambulinozni, kártyázni, bowlingozni, jengázni. Az origami, az arcfestés, és az egy perc és nyersz vetélkedő is nagyon közkedvelt volt. Egy kellemes délelőttöt töltünk el a Megyaszói nyugdíjasokkal, akik szívesen tanítottak nekünk különböző kézműves technikákat. Érdeklődéssel vettünk rész Szabó Gabriella mentőtiszt elsősegélynyújtó bemutató foglalkozásán. Nagy László bűnmegelőzési szakreferens a D.A.D.A. program keretén belül tartott előadást, melyet a gyerekek aktív érdeklődéssel figyeltek. Mindkét előadáson nagyon hasznos információkhoz jutottunk. Két alkalommal túrázáson vettünk részt. Először Baskóra gyalogoltunk, majd pár nappal később a közeli erdő élővilágával ismerkedtünk. Fáradtan, de jó kedvűen érkeztünk vissza a táborba. Kézműves foglalkozásokon spatula képet, életfát, és gumi gyűrűből karkötőt készítettünk. a biciklis akadálypályán a bátrabbak mutathatták meg ügyességüket. A sor- és váltó verseny lehetőséget adott arra, hogy a táborlakók még jobban megismerjék egymást, ugyanis vegyes csapatok voltak. A gyerekek részt vehettek rajzversenyen, kipróbálhatták az ujjal festés technikáját is. Esténként discoval , karaokéval, filmvetítéssel és szalonnasütéssel töltöttük az időt. Szombat este – a tábor záró estjén – Csillag születik kulturális vetélkedőt   rendeztünk a táborlakóknak. Ezen az estén a tábor záró disco előtt a táborvezetőnk kihirdette a tisztasági verseny eredményét, illetve a különböző versenyeken elért helyezéseket. A tisztasági versenyen 3. helyezést, míg a váltó versenyen a mádiakkal közösen versenyezve 2. helyezést értünk el. A gyerekek nagyon örültek az oklevélnek, amit jutalmul kaptak. Emlékül pedig mindenki haza vihetett egy hátizsákot, kulacsot, és egy zseblámpát.

Azt hiszem, hogy a tábor elérte a célját. A hét folyamán barátságok szövődtek, a színes programok lehetőséget adtak az ismerkedésre, barátkozásra. Felnőtt és gyermek egyaránt jól érezte magát. Bízom benne, hogy máskor is lesz lehetőségünk hasonló táborozáson részt venni.

Horváth Andrea és Szilvási Annamária