Az idén már nyolcadik alkalommal került megrendezésre a legyesbényei ifjúsági csipkeverő tábor, július 4.-8.-ig a legyesbényei általános iskola felső tagozatában. Résztvevők: Molnár Mónika, Tóka Tímea, Tóth Tamara, Béres Judit, Kovács Klarissza, Dolányi Janka, Pógyor Eszter, Kónya István Ciprián, Zakar Cintia, Nyisalovits Andrea, Nyisalovits Barbara.

Az első 6 évben már egy kis csapat végigtanulta a vert csipke alapjait (szövés, egész verés, fél verés, azsúros vászon). Ennek folytatása volt, hogy kiléptünk a magyarországi (karcagi, sárközi, gömöri, abádszalóki, balatonendrédi) csipkéken keresztül Európába és az ottani csipkék technikáit is nagy lelkesedéssel sajátítottuk el.
Eleinte kicsi motívumokat készítettünk német, flamand, osztrák, valamint olasz technikával. Itt sorolnék fel pár különlegesebb technikát, gondolok itt a különböző fordulatokra, pókokra (3 típus) rózsaverés, hálótechnikák, melyek pontos számát nem is lehetne megmondani.
Ami igazán nagy élmény volt, hogy mennyire könnyű is a rajzolvasás, mivel ugye a vert csipke egy adott mintarajz alapján készül. Ezt a tanulókkal eleinte közösen elemeztük, majd idővel már mindenki le tudta olvasni. „Nem hittem volna, hogy ez ilyem egyszerű.”- mondták.
A mostani év az előzőnek a folytatása, tehát a jelenlegi kis csapatba tavaly érkeztek újak, így ezt egy újabb „évfolyamnak” is lehet tekinteni. Az előző éven az alapoktól kezdtünk (ekkor az alap tagok már haladónak számítottak), majd ezen az éven erre a tudásra építkeztünk.
2 évvel ezelőtt abban a szerencsében volt részem, hogy átvehettem a csipketábor vezetését. Rajz és vizuális kommunikáció tanárnak tanulok, így ez számomra egy nagy élmény. Az éven másodszor vezethettem a tábort, amire boldogan készültem, mert tudtam, hogy a táborlakók mennyire lelkesek lesznek. Nem hazudtolták meg magukat most sem. Egy dinamikus, és fogékony társaság várt az éven is. Mivel ez az év a reneszánsz éve, így minden nap más gyerek olvasott fel Mátyás király mondáiból, amiről később beszélgettünk is, hisz a történelem órai élményeiket is hozzáfűzték egy-egy mondához. A motívumaink, amiken a veréstípusokat tanultuk – kapcsolódván a reneszánszhoz-, könnyed íveket is tartalmaztak. Több pillangó és virág is elkészült a hét végére. Ezenkívül még rengetek quilling technikával készült kép is született, mivel minden tábor alakalmával, valami egyéb hasznos módszert is el szoktunk sajátítani.
Remélem a továbbiakban is tudjuk majd folytatni az eddigi munkát, és hasonló pozitív élményekkel fogunk gyarapodni.
Szeretném megköszönni Hornyák Istvánné Marika néninek a fáradhatatlan munkáját, hiszen nélküle sosem jöhetett volna létre a mi kis táborunk.

Nyisalovits Anita
táborvezető