Legyesbénye címere

b_240_180_16777215_00_images_stories_cimer.jpg

A heraldika, vagyis a címertan a történelem egyik segédtudománya, mely halálpontosan szabályokban megfogalmazza, hogyan is kell egy címernek kinézni tartalomban és formában. Vannak olyan települések össze-vissza rajzolnak koronákat, oroszlánokat, amelynek semmilyen történeti helytörténeti alapja nincs. Az önkormányzat 1998-ban alkotta meg és fogadta el címerünk e formáját, ami a község történetéhez, tevékenységéhez hűen kapcsolódik.

Címerünk:  Álló, ívelt vonalú pajzs, melynek szürke  mezejében sötétkék színű ekevas található. A pajzs elrendezése szokványos a heraldikában. A település lakói földműveléssel, szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Erre utal a címerben található ekevas.

A címer formájára utaló bélyegzők már a 18. sz-ban is találhatóak, melyben Mezőbénye elnevezés is látható. Később Egyházasbenye, illetve Legyesbénye lett a település neve. A XIX. században plébániája is volt. 1600-as években Rákóczi Zsigmond, majd I. Rákóczi György birtoka volt. Később elnéptelenedett.
XVIII. század végétől Püspöki, Vaj, Máriássy, Bessenyey, Békési Aspermant családok birtoka. A címerpajzs szürke színe az egyszerűséget, a polgárok méltóságát jelzi. A kék színű motívum a pajzsban a békét jelképezi. Az ekevas a szorgalmat, kitartást jelenti.

 

Hlivják László
polgármester

2019 11.29 logo

Magyar Falu Program

magyar falu program logo 1x1

Keresés

Vállalkozások

Bénye-lak


Annabella rendezvényszolgálat